Szemerkél az eső, mégis bicilivel vágok neki az útnak hétfő este hét körül, hogy még elcsípjem az újonnan nyíló kiállítás megnyitóját. A Gödör előtti réten egy méretes, fadeszkákból készített brontosaurus figyeli barátságosan, ahogy lerakom a bringámat, irány a lépcsőn lefelé, szerencsére nincs beugró.
A kiállítás lényegében egy ötlettár, ahol építészektől kezdve grafikusokon át a repülőmérnökökig mindenki szabad kezet kapott, egyedüli megkötés a végtermék volt: egy új, stílusos városi bicikli. Van itt minden, ami egy negyedéves építész-hallgató agyában két gramm gomba után felbukkanhat: például a kecske-bike, aminek szarvai vannak kormány helyett. A grafikusok is kitettek magukért, az egyik nagyobb rajzon egy Predator-szerű lány mászik fel egy óriási bicklire, miközben lángol a bokája. A megnyitó sztárja azonban egy olyan bicikli, ami körülbelül tizenöt rúd Gyulai-kolbászból készült.
A képek közt meglátom Zolit, régi ismerős, több éve futárkodik már. Az egyik tervrajz előtt állunk, Zoli magyarázza, hogy a városi bringáknak fontos tulajdonsága a merevség, ez adja a gyorsaságot, amire szükség van az autók közötti haladáskor. Az egyik tervező meg is csinálta a kifejezetten futárok számára tervezett bicikli karbonszálas vázát, ezt nézegetjük, egy ilyen bicikli ára olyan 6-700 ezer forint körül lehet. A kiállítás egyik mottója egyébként a művészet fogyaszthatóvá tétele, ezt szolgálja a kolbász-bicikli is. Megkérdezem Zolit, hogy mit szól hozzá mint gyakorló futár, elgondolkodik, és ennyit mond: „Éhes vagyok, megenném!” ( Ha már művészet: ez a videó egyszerűen tökéletes, hibátlan munka: http://www.vimeo.com/14474387)
A megnyitó egyik eredeti ötlete egy alakalmi zenekar, akik különböző bicikli-alkatrészeken zenélnek. Egy srác villáskulcsokon xilofonozik, egy másik abroncsokból szerkesztett magának egy fúvós hangszert, egész jól szól. A mellettem álló külföldi diákok persze le vannak nyűgözve ettől a kis kelet-európai leleményfoszlánytól, de én már edzett vagyok ilyen téren. Az estet Nyeső Mari koncertje zárja, most nagyon megy ez a stílus, nagyszájú csaj egyszál gitárral, aki arról énekel, hogy őneki nem kell pasi, aztán meg de. A koncerten megjelennek a csillogó szemüvegű bölcsészlányok, berúgnak két sörtől és a fülembe ordítják hogy „Legyél Királyfi! Legyél Királyfi!
Engem kéne imádni.
Legyél Királyfi! Legyél Királyfi!
Nem bírom már kivárni.”
Ha van időtök, nézzetek le a Gödörbe, vegyetek egy sört és nézzétek meg a kiállítást. A kolbász-biciklit sajnos már megettük, nektek csak a rajzok maradtak.
